Rejtélyes nézőtér, korrupció, kémkedés és homoszexualitás. Titkos rendszer a rendszerben – egy rejtett társadalom világának titkait fedi fel Alföldi Róbert rendezése a Nemzeti Színházban.
Megmentette hazáját, cserébe máglyára küldték. Mindenki tisztelte vallásosságát, mégis eretnekként végezte. Különleges, megfoghatatlan alak, egyszerre nevetséges és komoly, szerethető és szánalmas. Ha akarom áldozat, ha akarom, győztes. A Nemzeti Színház Bernard Shaw Szent Johannájával indította az évadot.
Lassan emelkedik az előfüggöny, időt hagyva arra, hogy találgathassuk, várjuk: mi tűnik föl mögötte. Egyre bentebb látunk, várunk. Mindenhol csak a színpad fekete deszkái. Más semmi. Az óriási üres térben – szinte légüres térben – egyetlen elegáns úr áll botra támaszkodva egy fénykörben. A háttérben függő szintén óriási felületre vetítve egyetlen tollpihe lebeg-zuhan percekig, megteremtve ezzel a végtelen mélység érzetét.
Ki a hibás a bűneinkért? – szegezi a kérdést Reinöd falucska plébánosának Csonti, a helyi sírásó. Ez a kulcskérdése Martin Sperr drámaíró, színész, költő és forgatókönyvíró 1966-ban írt drámájának, a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című műnek. Ki a felelős a szinte természetfelettinek tűnő emberi butaságért, gonoszságért, félelmekért? A Nemzeti Színház kirobbanó erejű előadása az egyéni felelősök helyett egy ördögien felépülő, öngerjesztő közösségi gaztettet mutat be.
Argosz városa a mítosz első ismert feldolgozásaitól a legmodernebbekig a bűn szimbolikus fészke. A bűn azután ízlés szerint fűszerezhető átokkal, végzettel, bűntudattal vagy bűnhődéssel, az alapkérdés mindig ugyanaz marad: meddig terjed az ember önrendelkezési joga, s hol van az a pont (illetve van-e ilyen), ahonnan saját végességére ébredve vissza kell hőkölnie?